Necker-kocka

A Necker-kocka kétértelmű alakja megalkotójáról, Louis Albert Neckerről (1786-1861) kapta a nevét, aki először 1832-ben publikálta az illúziót a London and Edinburgh Philosophical Magazine and Journal of Science című lapban.

A Necker-kocka kétértelmű alakja az illúziók azon nagy csoportjába tartozik, ahol egy kétdimenziós alakzat vagy háromdimenziós tárgy két vagy több élesen elkülönülő módon látható. A kétértelmű alakzatokra számos példa van, amelyeket ebben az illúzióindexben kereshet.

A Necker-kocka többek között azért olyan érdekes, mert bár talán az a legtermészetesebb, hogy a képet két, a térben különbözőképpen tájolt kocka egyikének látjuk, lehetséges, hogy egyszerűen egy kétdimenziós alakzatnak látjuk a lapon. A Necker-kocka tehát hármasan kétértelmű. Az a tény, hogy a képet egyszerre lehet 2 dimenziósnak és 3 dimenziósnak látni, táplálja azt a vitát, hogy a vizuális tapasztalat 2 dimenziós vagy 3 dimenziós teret képvisel. Ha a 2-D/3-D Gestalt váltás magának a vizuális élménynek a megváltozása, ahogyan az a jelek szerint történik (és nem a képről alkotott elképzeléseink megváltozása), akkor ez leginkább azzal magyarázható, hogy a vizuális élmény a 3-D térben jelenik meg.

A Necker-kockának van egy másik változata is, amely elsőre 2-D ábrának tűnik, de 3-D-s kockaként is felfogható, amint azt az alábbi ábra mutatja.

A Necker-kocka kétértelmű ábrájának működésével kapcsolatban van némi vita. Abban általában egyetértés van, hogy a retinális kép állandó az illúzió átélésekor, de abban nem egyeznek meg, hogy a kocka vizuális élménye megváltozik-e, amikor a perspektívaváltás megtörténik, vagy maga az élmény nem változik, és valamilyen tapasztalat utáni hiedelem, ítélet vagy más mentális folyamat az, ami megváltozik. A Necker-kockát, más kétértelmű alakzatok mellett, idézték az erről a kérdésről szóló vitákban (Silins 2015: 2.4. §).

Ez a kérdés összefonódik az elme modularitásával és a kognitív behatolással kapcsolatos általánosabb kérdésekkel. Magyarázatul: az elme modularitásának hipotézise szerint egy mentális modul az elme egyfajta félig független részlege, amely bizonyos típusú bemenetekkel foglalkozik, és bizonyos típusú kimeneteket ad, és amelynek belső működése nem hozzáférhető a személy tudatos tudatossága számára – csak a releváns kimenetekhez lehet hozzáférni. Így például a vizuális illúziók esetében a szokásos magyarázat arra, hogy miért marad fenn az illúzió annak ellenére, hogy az ember tudja, hogy illúziót tapasztal, az, hogy a vizuális rendszert alkotó modul vagy modulok bizonyos mértékig “kognitívan áthatolhatatlanok” – azaz belső működésüket és kimenetüket a tudatos tudatosság nem tudja befolyásolni. Még mindig nyitott kérdés, hogy az érzékelési modulok milyen mértékben kognitívan áthatolhatatlanok, és a vitákban kétértelmű számadatokkal próbálnak választ adni erre a kérdésre. Az egyik módja annak, hogy a kétértelmű ábrák alátámaszthatják azt az állítást, hogy a vizuális feldolgozás jelentős mértékben áthatolhatatlan, az, hogy a Gestalt-kapcsolót nehéz irányítani – gyakran az ember egy ábrát akkor is így vagy úgy fog látni, ha megpróbálja a másik irányba látni. Macpherson 2012-es tanulmányában tárgyalja ezt a jelenséget és annak következményeit. Továbbá van némi bizonyíték az idegtudományból arra, hogy legalábbis néhány kétértelmű alakzat esetében jelentős változások történnek az agyban a vizuális feldolgozás korai szakaszában, amikor a Gestalt-kapcsolás zajlik, ami alátámaszthatja azt a hipotézist, hogy a Gestalt-kapcsolások általában magának a tapasztalatnak a változásai, nem pedig a későbbi mentális folyamatokban, például az adott tapasztalattal kapcsolatos hiedelmekben (lásd Kornmeier & Bach 2006, 2012).

Végezetül, kétértelmű számadatokat idéztek a vitákban arról, hogy a tapasztalat természetét teljes mértékben meg lehet-e magyarázni, ha csak a reprezentációs tartalmára apellálunk. Egyes filozófusok és kognitív tudósok különbséget tesznek egy élmény fenomenális jellege – vagyis az, hogy milyen egy tudatos szubjektum számára az adott élmény átélése – és reprezentációs tartalma – vagyis az, hogy miről szól az élmény. Egyes filozófusok, az úgynevezett “reprezentacionalisták” azt állítják, hogy a tapasztalat fenomenális jellege teljes mértékben magyarázható a tapasztalat reprezentációs tartalmával. Ennek az érvelésnek az egyik motivációja az, hogy a reprezentációs tartalom könnyebben “naturalizálhatónak” tűnik – azaz a természetét tisztán materialista módon, kizárólag fizikai entitásokra, például agyi állapotokra hivatkozva lehet megmagyarázni. A fenomenális jelleg ezzel szemben sokkal ellenállóbbnak tűnik a naturalizációs kísérletekkel szemben. De ha a fenomenális karakter teljes mértékben megmagyarázható reprezentacionalista fogalmakkal, akkor ez a fenomenális karakter naturalizálását sokkal követhetőbbé tenné. És a kétértelmű alakzatok a kulcspéldák közé tartoznak azokban a vitákban, amelyek arról folynak, hogy a fenomenális karaktert teljes mértékben reprezentacionalista fogalmakkal lehet-e magyarázni. Macpherson (2006) például azzal érvelt, hogy a fenomenális karakterben egyes kétértelmű alakzatok megtapasztalása során bekövetkező változások nem magyarázhatók naturalista, reprezentacionalista fogalmakkal. Macpherson 2006-os tanulmánya áttekintést nyújt az általános vitáról és annak számos mozgó részterületéről.

Leave a Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.